Nos, elérkezett annak is az ideje, hogy kitárjam véleményemet ezzel a témával kapcsolatosan. Nem gondoltam volna, hogy egyszer eljön ez a pillanat is, de a "lassan járj, tovább élsz" elvének élve ez is teljesült. Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Elég sok oldalról meg lehet közelíteni a mai világot, csak néhány példa: az anyagiaktól való függés, a továbbtanulás vagy egyáltalán a tanulásra való hajlam(magyarul fiatalkori kötelezettségek) a fiatalok nagyzolása, vagy ahogy éppenséggel élnek szüleik pénzéből, az érdekesebbnél érdekesebb divatok követéséből, a szórakozási szokásokból, az emberek boldogságától, de még párválasztás szempontjából is. A generáció évtizedenként változik és ahogy fejlődik a világ, úgy az emberek is máshogy fognak élni. Változnak a fiatalok is, az emberek az átlagnál később nőnek fel fejben, később lesznek úgymond érettek és még lehetne folytatni a sort. 

A jobb anyagiak között élő személyek az ÉN észrevételeim alapján átlagosan(ez csak átlag és az Én észrevételeimről van szó) nagyjából 23-24 évesen kezdik el érezni azt, hogy tenniük kéne valamit az életében. Hiszen mivel eddig mindenük megvolt, és anyuci-apuci a többnél is többel ellátta őket, úgy gondolták, hogy az élet egy habostora. Semmirekellő volt, csajozott, bulizott éjjel-nappal, tanulmányait elhanyagolta, semmi sem érdekelte, csak az, hogy minél több lájk legyen a képe alatt, mert az új iPhone 6-tal pózolhat, hogy minél több csajt megfektessen, vagy a csajok esetében minél inkább trendi legyen a barátnők körében új táskájával, esetleg az új párkapcsolatával, akivel egy szórakozóhelyen ismerkedett meg. Céltudatosságuk zéró, fogalmuk még nincs arról, hogy mihez fognak kezdeni az életük hátralevő részében, miután kiégnek. Családalapításról szó sem lehet, gyerekről meg aztán pláne, a biológiai óra nagyjából 30 évesen kapcsol, és nincs semmi elképzelésük, mivel a fiatalkorukban elszórakozott x év alatt ezek meg sem fordultak a fejükben. Túl kényelmesen élték kicsiny életüket, de egyszer minden jónak vége szakad, és amikor belecsöppennek az élet közepébe elképzelések nélkül, akkor jön a kétségbeesés. Túl későnek érzik már azt, hogy egyáltalán kezdjenek magukkal valamit, és az életben mindent unalmasnak találnak. És ezt még lehetne sokáig folytatni, de felesleges. Az anyagiak eléggé meghatározó szerepet töltenek be az ember életének közel 90%-ában, a kérdés az, hogy milyen mértékben. És nem hiszem, hogy egy 16 éves srácnak vagy csajnak olyan kurva sok pénzre lenne szüksége ahhoz, hogy normális körülmények között el tudjon menni szórakozni. A probléma ott kezdődik, hogy ma már a 12-13 éves fiatalok is azt a trendet követik, amit egy átlag 16-18 éves. A pózolásokról márkás cuccokban témáról, hogy megmutassa, hogy a SZÜLEINEK mennyi pénze van, amiért ő egy darab követ sem mozgatott meg, hát arról ne is beszéljünk.

A továbbtanulásról: Én azt nem értem, hogy egy 14-21 éves korában lévő személynek mi dolga van egészen addig, amíg eltartják? Tanulni, hogy aztán ő is pénzkereső ember lehessen. 21 éves korára az embernek már lehetősége van legalább egy szakmát és egy érettségit elvégezni, amiből már el tudja tartani magát. Az viszont elég elkeserítő, hogy sokan vannak olyanok, akik több tantárgyból is bukásra állnak, egyáltalán nem járnak be iskolába, mert tanulni rossz, nincs értelme, és úgy is kényelmes az életük. Az sem motiválja őket, hogy kettessel átmenjenek középiskolában, legalább egy papír legyen a kezükben, hogy igen, ők elvégezték, nekik megvan, van lehetőségük elhelyezkedni (az biztos, hogy több, mint 8 általánossal). Egyszerűen nulla. Vajon mi foroghat az ilyen emberek fejében? Hogy életük végéig el lesznek tartva? Hogy anyu, apu életük végéig fogja őket finanszírozni? Vagy mi? Számomra ez teljesen elképzelhetetlen. Ez persze sajnos nevelés kérdése is, és akiket nem fogtak vissza időben, vagy nem foglalkoztak velük éppen eleget ahhoz, hogy legalább egy kis motivációjuk legyen(akár jó, akár rossz példákkal alátámasztva), azok sajnos többségében itt fognak kikötni. De mindenkiben KELL lennie egy kis önmotivációnak. Egy kis céltudatosság vagy valami. Persze a mai világban sok embert visszatart az, hogy aki tanul, az már stréber. Miért? Azért, mert nem akar a szülei nyakán élni 26 évesen? Vagy mert nem valamelyik hipermarketben akar rabszolgamunkát végezni árufeltöltőként? Magyarázzátok meg Nekem, hogy mitől rosszabb egy olyan ember, aki tanul és a későbbiekben még viheti is valamire? Hogy vannak céljai? Hogy kihasználja az agyának azt a bizonyos százalékát, amit mások nem? Hogy le tudja küzdeni azt a fajta lustaságot, ami MINDANNYIUNKBAN megvan,de leküzdi csupán mert a céljai vezérlik? Nem kell éjjel-nappal könyveket bújni, mert az is egy faszság, az pedig az antiszocializmushoz vezet, ami komoly betegség. Nem attól leszel okosabb és intelligensebb, hogy éjjel-nappal könyveket olvasol és elbújsz a világ elől. Csak egy kis céltudatosság, semmi más... Ezt a stréber dolgot meg inkább felejtsük is el.

A divat: Ahogy a generáció, úgy az ízlés is változik. Habár nincsenek tisztában azzal, hogy milyen anyagi háttérrel rendelkezel, vagy hogy Neked milyen ízlésed van, számodra mi a kényelmes, és miért pont úgy szeretsz öltözködni, a lényeg az, hogy Te egy csóró, csöves bunkó vagy hacsak nem hordasz Addidas, Supra, Vans, Converse vagy DC cipőt. A zakó-nyakkendő már nem trend, tehát abban lúzerség megjelenni, mivel egy sznob köcsögnek fognak tartani. Elegáns öltözködés szóba sem jöhet. Csak a laza, minél drágább, márkásabb cuccok az igaziak, persze divattól függően. Egy rocker, metalt kedvelő személy nem fog ilyen cuccokban járkálni, ahogy egy hip-hop stílust kedvelő sem. Ők inkább kedvenc előadóikat "hordják" magukon. Nekik ez a stílusuk, vagy éppen csak alkalmazkodni akarnak a divathoz, mert "Úristen a Gézának is olyan pulcsija van, olyan menő, Nekem is kell". De vannak olyan személyek, mint például Én, aki baszik az egészre, és abban jár, amihez épp kedve van, vagy amit talál a szekrényben. Szeretem a lazát, de nem titok: az elegánsat sem vetem meg magamtól, ahogyan a Suprát és a Vansot is szívesen hordanám, HA lenne rá pénzem. Minden az anyagiak kérdése, és amíg nem vagyok pénzkereső ember, addig nem is fogok húszezer forintos cipőkben meg pulcsikban rohangálni.  A hajad is olyan legyen, amit épp a környezeted megkíván. Ha nem ecset, akkor szembelógó haj. Túl rövid ne legyen, mert az nem trend, a focista haj menő, de a tüsi haj sokakat taszít. Attól, hogy drágább cuccot hordok magamon, vagy éppen olyan hajstílusom van, ami Nekem tetszik, és nem pedig azt követem hajstílusban, amit az emberek 80%-a, nem leszek több, vagy kevesebb, mint a másik. Hülyébb nem leszek, a belső értékeim nem fognak változni. Öltözködésről és a divatról ennyit.

Párkapcsolatok: Nos igen... Ez egy elég érdekes és kényes téma. Manapság amióta van internet és egyre népszerűbb a média, mindenki a tökéleteset keresi. Egyre inkább azt veszem észre, hogy az emberek álomvilágban élnek. Legyen 10/10 külsőre is, 10/10 belsőre. Mellette legyen egy tünemény, aki mellett mutatkozhatsz, van pénze, ki van baszva, mint az állat, legyen nagy csöcse, jó segge, legyen kék szeme, legyen inkább barna, legyen olyan haja, mint Brad Pittnek, legyen egy kis szakálla, inkább ne is legyen, legyen inkább csupasz, legyen intelligens, de ne túl intelligens, legyen ilyen legyen olyan.... Lehetne folytatni a végtelenségig. Mindenkinek az kell, akit úgy sem fog elérni. Aztán pedig sírnak az igaz boldogság után. Ugyan már, ez a kibaszott valóság, nem egy Steven Segal film, ahol még a lehetetlennek tűnő dolgok is valóságosnak tűnnek. Nyilván emberek vagyunk és válogatósak. Mindannyian, még Én is. Mindenkinél van egy határ, amit azért illik megtartani. Vannak dolgok, amik nem működhetnek, ez tény. De manapság az ember már nem válogatós, hanem TÚLSÁGOSAN is az. Tegyük fel, hogy egy átlag kategóriát képviselsz külsőre, viszonylag belső értékeid is rendben vannak, anyagilag még nem vagy a toppon, mert szüleid nem multimillerek, Te pedig még tanuló vagy. Odaállítasz valakihez tök kedvesen és megpróbálod kimutatni felé, hogy Neked igazán fontos. Erre a reakció az, hogy nem vagytok egy kategória, vagy neki más tetszik, amikor pedig meglátod egy másik személlyel, aki azért közel sincs Veled egy kategóriában, akkor szörnyülködsz, hogy "EZ MI?!". Mindenki rendelkezik alteregóval, és mindenki meg tudja állapítani magáról, hogy nagyjából hol helyezkedik el a ranglétrán, és azért azt is, hogy akit kinézett magának, az mennyire tűnik elérhetőnek stb. Pár évtizeddel, vagy akár egy évszázaddal ezelőtt miért nem voltak ilyen problémák? Akkor még a média nem adta el azt, hogy mitől lehetsz tökéletesebb és jobb, mitől nézhetsz ki jobban, mitől leszel vonzóbb, nem volt facebook, hogy összehasonlíts valakit a másikkal, hanem beérték azzal az átlagossal, akinek tetszettek, és aki valamilyen szinten tetszett is nekik. Nem volt az, hogy "DE ő jobban tetszik", és manapság ez az, ami uralja a mai generációt.. Ő is jó, ő is jó, de a másik valamivel jobb. Noha a másik leszar engem, Nekem ettől függetlenül ő jobban bejön, szóval őt választom. Oké, hogy leszar és csak ki fog használni akár anyagilag, akár érzelmileg, bárhogyan, Nekem ő kell, mert ő 5%-kal jobb, mint a másik. A másikkal sincs gond, de mégis hiányzik belőle valami: nem olyan a haja, vagy éppen nem úgy öltözködik, ahogy Én azt elvárnám, 200 Ft-tal kevesebb pénze van, mint a másiknak, vagy éppen nem C-s, hanem csak B-s mellei vannak.

Ugye értitek, hogy mi az Én problémám? Agymosott egy generáció vagyunk. Az agymosástól pedig úgy irányítanak minket, ahogy akarnak. Eladják nekünk azt, hogy "már pedig ez a jó márka és ez a jó hajviselet", hogy mitől lehetsz menőbb mások szemében, hogy miért ne tanulj tovább, szinte már rettegésben tartanak azzal, hogy egy stréber vagy, hogy manapság már a párválasztás sem rajtunk múlik, hanem a médián. Azon a médián, amiben élünk. Mert amíg a média és bármelyik közösségi oldal előadja nekünk azt, hogy "ő a tökéletes", addig számunkra Ő lesz a tökéletes, aki pedig elérhetetlen számunkra, holott már többször is lett volna lehetőségünk arra, hogy boldogok legyünk, szimplán a tudatalattink úgy reagálta le, hogy "nem, ő nem jó", hála a médiának. Ezért is élnek távol keleten az emberek boldogabban, mint itt. Mert ott ugyanolyan szinten tisztelik egymást az emberek, a média és a közösségi oldalak nem adják el, hogy ki a jobb és ki a rosszabb, kivel kell versenyt futnod, hogy jobb legyél, és még ezernyi dolgot sorolhatnék.

Remélem sokatok számára tanulságos volt a véleményem. Nos, így is sokat írtam, úgyhogy elköszönnék. Legyetek jók, ha tudtok, a többi meg le van szarva! :)
Csók a csajoknak, pacsi a srácoknak.