Ezt a bejegyzést egy blogger kérésére írom meg. Blogját ugayn nem publikálom, mert megkért rá, hogy ne tegyem nyilvánossá, az oka pedig egyszerű: nem akarja, hogy az emberek másképp ismerjék meg, mint amilyen valójában(mivel sajnos már sikerült), viszont a beceneve Hubyka, egy 19 éves nőszemély, akit rengeteg csalódás és fájdalom ért már az életében. Ezt is csak azért adta meg, hogy azért mégse legyen annyira anonymus. De elég is a mellébeszélésből, jó olvasást! 

 Nem is tudom hol kezdjem. Van itt sok minden, ami megemlítésre szorul. Kezdeném azzal, hogy szomorodjon meg az összes olyan ember, aki másokat megpróbál megvezetni, manipulálni, hazudni  folyamatosan, kihasználni, a végén pedig hátat fordít(vagy elhagyja a másikat), és mintha mi sem történt volna, folytatja a kis életét. Azt hiszi, hogy a világháló nem elég nagy ahhoz, hogy észrevegyünk bizonyos dolgokat, pedig bizony az. Még csak nyomozni sem kell hozzá, hiszen a vak is észrevesz bizonyos dolgokat anélkül, hogy kutakodnia kellene és az érzékszerveire kellene hagyatkoznia. Tudjátok a karma igencsak erős és büntet. Mindennek megvan a maga ok-okozati viszonya, mindenre van magyarázat és egyszer bizony a fagyi visszanyal, de akkor már késő lesz gondolkozni. Ezt tartsátok fejben, mert rengetegen vagyunk olyanok, akik bírják a megpróbáltatásokat, és elég erős személyiséggel rendelkezünk, de biztos vagyok benne, hogy köztetek vannak sokan olyanok, akiket már az első nagyobb probléma után elhagy minden erejük. Továbbra is a mottóm az, hogy "Minden rosszban van valami jó, és minden rosszat valami nagyon jó dolog fog követni." És mivel Én ennek élek, ebben bízom, tudom jól, hogy a végén Ti húzzátok a rövidebbet. Aki eléggé ismer, az tudja, hogy az esetek 90%-ában Nekem lesz igazam. Én senkinek nem akarok rosszat, senkit sem akarok bántani, kerülöm a rosszat és a jót követem, nincsenek rossz szándékaim, mert amit teszek, azt mindig úgy próbálom megtenni, hogy NE CSAK nekem legyen jó, hanem MINDENKI másnak is! Mert habár a jelenlegi társadalom utálatra méltó, mégsem tudok utálatban élni. Szóval csak óvatosan, mert ahogy fentebb írtam: A karma erős és büntet! :) 

 Aztán a másik dolog: Mindenkinek megadatik a lehetősége az életben LEGALÁBB egyszer arra, hogy boldog legyen. Mégis, Ti ostobák és önzőek vagytok. Mindent csak magatoknak akartok ahelyett, hogy értékelnétek azt, ha a másik fél csak egy kicsit is szeret titeket. Ehelyett elhajtjátok azt a szerencsétlen nőt/férfit. Inkább kerestek valakit, akit ki lehet használni testileg vagy érzelmileg, akárhogy. Általában a férfi a nőt testileg, a nő a férfit érzelmileg használja ki. Teljesen mindegy, a véglet ugyanaz: valaki csalódni fog. És habár egy csalódást olykor nehéz feldolgozni, akinek egyszer sikerül, annak másodjára is sikerülni fog. Na persze az első komolyabb csalódás elég mélypont az ember életében, ezt a mélypontot követheti egy még nagyobb, még mélyebb érzelmi csomópont. Ez persze nem feltétlenül párkapcsolatra vonatkozik, vonatkozhat akár barátra, barátnőre, családtagra, a lényeg, hogy az érzelmen van a hangsúly. Tehát a kérdés: Miért akartok saját magatoknak rosszat, amikor ott a lehetőség arra, hogy boldogak legyetek? Akárhányszor csalódást okoztok a másiknak, annyiszor fogjátok ugyanazt visszakapni. Teljesen mindegy, hogy hogyan, valamilyen szinten és formában biztosan. Akár elveszítetek valaki olyat, aki számotokra fontos, akár baleset ér és hasonló fájdalmakat kell átélnetek, mint az, akinek fájdalmat okoztatok, lehet ez testi, lelki, szellemi fájdalom, de a lényeg: ezek a dolgok visszatérnek a gazdájukhoz. Ezért is szoktam ellenezni a "bosszúhadjáratokat", mivel nem kell bosszúskodni senki felett sem. Egyszerűen nincs értelme. A bosszú és a gyűlölet még nagyobb bosszút és gyűlöletet, ezzel együtt fájdalmat szül. És habár elsősorban tegyük fel MI voltunk a sértett felek, ha ugyanazt tesszük, amit a másik tett velünk, a végén mi jövünk ki belőle rosszul, és ezt csak és kizárólag saját magunknak köszönhetjük. Hogy miért? Mert nem hagytuk, hogy a dolgok saját maguktól történjenek. És ahelyett, hogy kivártuk volna annak a lehetőségét, hogy végignézhessük a másik kudarcát, inkább saját magunknak okoztunk még nagyobb fájdalmat, még több problémát, még több sérelmet csupán azzal, hogy a saját kis önzőségünket és bosszúnkat akartuk a másik ellen fordítani, magyarán UGYANOLYAN emberek vagyunk mint az, aki fájdalmat okozott nekünk. Magyarán mitől érdemelnénk több boldogságot, mint az a másik személy, ha valójában ugyanúgy viselkedünk, mint ő? Minden ember a saját életének és a jövőjének a kovácsa, és minden egyes tettünk befolyással van valamire. Tehát a gyűlölet nem megoldás, a bosszúhadjárat nem megoldás, mert a végeredménye úgy is az lesz, hogy az húzza a rövidebbet, aki belemegy ezekbe a kis játékokba.

 Persze most kérdezed magadtól, hogy "De miért? Én nem tettem semmit, nem ezt érdemlem." és sok ezer más kérdés. Vannak tényleg igazán jó emberek, akik minden egyes jótettük ellenére szívnak. Valóban a kutyának nem okoztak még fájdalmat és csalódást, mégsem jön össze nekik semmi, valami oknál fogva mindig közbejön valami.

 Erre is van magyarázat. Ahhoz, hogy valami igazán jó történjen velünk, előtte meg kell tapasztalnunk a fájdalmat, csalódást, hogy igazán felkészítsük magunkat a jóra. Arra, hogy megbecsüljük azt, amiért eddig harcoltunk, ne pedig úgy bánjunk vele, mint valami használt holmival, ami végül aztán a lomtalanítóban köt ki. Ezt sokan nem veszik figyelembe még azok sem, akik ténylegesen arra várnak, hogy boldogok legyenek, hogy ne bántsák őket, hogy ne sértegessék őket éjjel-nappal, hogy ne utálja őket mindenki és ezeket a dolgokat a végtelenségig lehetne sorolni. Amíg nem tudjuk értékelni azt, amink van, vagy azt, amink lehetne, addig ne várjuk el a nagyvilágtól azt, hogy megkapjuk, amit igazán akarunk. Mert előfordulhat az is, hogy már réges-rég megkaphattuk volna, ott volt a szemünk előtt, de mi semmibe vettük, nem értékeltük a lehetőséget, elhajtottunk mellette csupán azért, mert úgy gondoltuk, hogy "nincs erre szükségünk" anélkül, hogy esélyt adtunk volna annak a lehetőségnek. Ha még esélyt is adunk neki, de már az első két hónap után úgy döntünk, hogy "bocs, de sztornó", és esélyt sem adunk arra, hogy felmérjük a problémákat, a problémákat pedig megpróbáljuk orvosolni, akkor ne várjunk többet se futókalandoknál, se habi barátoknál, se csalódásnál, sem a pofára eséseknél stb, mert nem fogjuk megkapni, hiszen még nem vagyunk rá készek, felelőtlenek vagyunk, továbbra sem tudjuk értékelni ezeket a dolgokat, legyen szó valami apróságról vagy valami nagyobb dologról: nem érdemeljük meg. És ez így lesz egészen addig, amíg nem értékeljük azokat a lehetőségeket, amiket az élet elénk tár. Miután megtanuljuk értékelni még a legapróbb jót is, és nemcsak folyamatosan panaszkodunk az élet problémáiról...Talán akkor minden ember boldog lesz. De ilyen sosem lesz, hiszen akkor semmi értelme nem lenne az életnek, és értelmét veszítené az is, amiről most ecseteltem.

 Annak ellenére, hogy kérésre készült ez az egész témakifejtés, remélem elég sok emberhez eljut és sokan változtatnak a rálátásukon az élettel, a bosszúvággyal, a boldogsággal, a lehetőségekkel és mindazzal kapcsolatosan, amiről fentebb írtam. 

,,Mert ahhoz, hogy az élet szép és jó részeiről többet tudjunk, ahhoz meg kell tapasztalnunk annak árnyoldalait is, hiszen hogyan tudnánk értékelni a jót, ha azt sem tudjuk, hogy mi a rossz?" 

Norva