Csigiri csá, áldást és békasegget, na meg egy kiló kokaint, hogy minden szegényből gazdag ember legyen.

Eljött hát a nagy pillanat, hogy folytassam azt, amit elkezdtem évekkel ezelőtt. Jó sokáig nem is lehetett rólam hallani semmit, akik nem ismertek és úgy olvasták a blogomat, hogy rátaláltak az interneten, azok azt hitték már, hogy meghaltam, de egyébként mindig is jellemző volt rám, hogy egy ideig abbahagytam az írást. Viszont ez az ismételten kihagyott két év újabb lehetőséget adott arra, hogy különböző témákról meg tudjam formálni a véleményemet. Két év alatt sokat változott a fogalmazási készségem(nem fogamzási, mielőtt valaki félreértené, nem lettem impotens), de elég a bevezetőből és a mellébeszélésből, vágjunk hát bele.

Miről is szól a mai civilizáció? Egy átlagos(átlagosról van szó, nem mindenkiről) ember életét így lehetne leírni: felkel reggel 5-6 órakor, megissza a reggeli kávéját, elindul a munkahelyére vagy az iskolába, eltölt legalább 8 órát az idejéből azzal, hogy tanul vagy termel/céget vezet, majd hazamegy, megkajál, vált néhány szót a családjával, panaszkodik vagy dicsekszik az aznapi kudarcával vagy éppen sikerével, leül a gép vagy a TV elé és bevonzza maga köré azt a sok szart, amiben egyébként amúgy is él. Függetlenül attól, hogy ki, mennyire él szociális életet, mindenkiben van valami közös: a média befolyása. Legalábbis bizonyos szempontból.

Ha nem lenne média és tudatos befolyásolás, elképzelhető, hogy minden ember boldog lenne és boldog életet élnénk. Miért is írom ezt? Nagyon egyszerű: rengeteg olyan dolog van, amivel a mi tudatunkat akarják(és sok esetben tudják) befolyásolni. Nem is kell ehhez messzire menni, elég, ha fellépünk az internetre, rácsekkolunk a Facebookra, és máris szembetaláljuk magunkat a kibaszott valósággal. De van ennél sokkal rosszabb dolog is: amikor olyan dolgokat osztanak és terjesztenek az emberek, amiknek valóságalapja SINCS. Jön a fantázia világa, osztogatják a sok trash posztot, mutogatják másoknak, hogy mi történt és kivel, végül is átszíneződik az egész történet, pontosan ugyanúgy, ahogy a TV-ben. Történik egy baleset, igazából a fele sem igaz annak, hogy történt, a riportok 80%-át megvágják, a lényeg az, hogy legyen nézettség, olvasottság, és az ember lebutuljon egy olyan szintre, hogy ezeket el is higgye, félelemben éljen, ne legyen nyugta, majd a stressz, amit önmagának generál felemészti őt.

Nagyon sok társadalmi problémánk visszavezethető ide. Mindennek van egy kiinduló pontja. Beszélhetünk akár a depresszióról, akár a szegénységről, teljesen mindegy, a végeredmény ugyanaz: kilátástalanság és boldogtalanság. És amíg az ember kilátástalan, boldogtalan helyzetbe kerül, addig erőteljesen befolyásolható. Máskülönben a politikusoknak nem lenne munkájuk. Ennél is rosszabb, hogy az ilyen emberek képtelenek változni és változtatni. Félnek a továbblépéstől, félnek attól, hogy mi fog velük történni akkor, ha kizökkennek abból a bizonyos komfortzónából, amihez hozzászoktak az évek, esetekben évtizedek alatt.

Azt mondták évekkel ezelőtt, hogy az "Élő robot" megvalósítása évtizedeket vesz igénybe, és az is elképzelhető, hogy nem lesz képes az önálló gondolkodásra. Nos, van egy rossz hírem: ezeket a gépeket konkrétan mi magunk tesszük ki. Egy nagyon jól befolyásolható és irányítható civilizáció lettünk. Mondhatnánk azt is, hogy élünk, de mégis halottak vagyunk. És függetlenül attól, hogy ez feltűnik-e nekünk vagy sem, mi makacsul képesek vagyunk azt állítani, hogy ez nem így van. Rengeteg összeesküvés-elméletet lehet olvasni az interneten mindenféléről, de vannak olyan esetek, hogy már-már a rajzfilmekben IS elrejtenek olyan emblémákat, amikkel képesek a gyermeki tudatot erőteljesen befolyásolni. Nem véletlenül van olyan sok perverz fiatal a mostani generációban, és nem véletlenül mennek tönkre az emberek ilyen fiatalon. Pontosan az a cél, hogy kilátástalan és bizonytalan helyzetbe helyezzék őket, hogy aztán befolyásolható kis processzorral rendelkezzenek a fejükben, ezzel képtelenné téve őket az önálló gondolkodásra. 

És hogy mi lesz ennek a végeredménye? Nos, elég, ha tisztán látunk, és kinyitjuk a reggelenként csipás szemünket, körülnézünk a fővárosban, teszünk egy pillantást az emberek arcára, és három másodperc alatt lepereg előttünk, hogy mit is éreznek a szívük mélyén. Mert amit látunk, az sok esetben nemcsak pillanatnyi, hanem az évek alatt felhalmozott gondolatok és érzelmek összessége...