Na csumpa mindenkinek.
Gondoltam megosztom veletek is, hogy miről is van szó. Tipikus nőkről szóló cucc, szóval csak az olvassa el, akit érdekel is. 

 Egy évvel ezelőtt megismertem egy leányzót, szép is, okos is, jómódú gimnáziumba jár, 18. életévét tölti be. 
Szinte első látásra beleszerettem, átjött róla, hogy ő egy angyal, nekem ő az igazi mind tulajdonságilag, mind külalakot tekintve. Már az első pillantása is magával ragadott. Aztán elkezdtük megismerni egymást, többször is buliztunk együtt, eléggé nyilvánvalóvá vált, hogy megakarom szerezni magamnak őt. Ezt később neki is kijelentettem, a reakción nem lepődtem meg, jól viselte, sőt a későbbiekben kiderült, hogy ő is kedvel engem. 

 Teltek a napok, a hetek, a hónapok, egyre közelebb éreztem magam a célomhoz, de aztán többször is előfordult, hogy olyan szinten összekaptunk, vagy felbosszantott, hogy rögtön töröltem és úgy döntöttem nem foglalkozom vele, mert nem értékel annyira sem, hogy legalább egymást tiszteljük(Be is piáltam ezeken az éjszakákon elég rendesen.:D). Még annó volt egy ajánlatunk egymáshoz is, hogy ha ő megmutatja azt, hogy hogyan táncol, én megmutatom neki, hogyan csókolok. Én ugyan láttam azt, ahogy ő táncol, azonban nem láttam alkalmas pillanatot arra, hogy megcsókoljam. Őt nem úgy kezeltem, mint egy átlagos csajt, vagy mint egy ribancot. Meg kellett adni ennek is a maga módját: egy olyan hely, ahol mindketten épp jól érezzük magunkat, nem pedig egy buli, ahol mindketten matt részegek vagy ittasak vagyunk és elcsattan. Pedig lett volna rá lehetőség nem is egyszer, hiszen többször is buliztunk együtt, de mindig "állj"-t parancsoltam magamnak és azt mondtam: Nem faszikám, majd amikor eljön a megfelelő pillanat. Hallgattam is a belső ösztöneimre, szóval egyik bulin sem csókoltam meg, viszont volt egy, amin úgy táncoltunk együtt, mintha már hónapok óta együtt lennénk. Akkor is úgy éreztem, hogy most meg akarom tenni, de nem tettem meg..:)

 Így ment ez hónapokon keresztül, közben természetesen folyamatosan beszélgettünk a nem is kell említenem melyik közösségi oldalon. Elég rengeteg üzenetről van itt most szó: körülbelül 32-33 000 üzenetet továbbítottunk már egymásnak és ezt úgy, hogy volt időszak, amikor 2-3 hétig nem is beszéltünk egymással, az élő beszélgetésekről nem is beszélve. Amikor összevesztünk, kicsit felengedtem magam, kavargatások és így tovább, ahogy annak lennie kell, végül is nem állhat meg az élet azért, mert mi összevesztünk, nem igaz? :) Bár tény és való meg kell próbálni megoldani a problémákat, de ez így volt jó. Lett is időközben egy barátnőm, de nem tudtam őt annyira szeretni, hogy megmaradjak mellette, hiszen ott volt ez a másik lány, akibe őrülten szerelmes vagyok, szóval másfél hónap után szét is mentünk és folytatódott minden onnan, ahol abbahagytam. Voltak romantikus pillanatok, voltak kevésbé romantikusak.. 

 Aztán most már ott tartottunk, hogy 1 év és 1 hónap telt el azóta, hogy megismertük egymást, az érzelmekről szerintem nem is kell beszámolni, hiszen mindent tudtok. Közben kiderült, hogy ő is szeret engem, nem akar elengedni, viszont nem akar nekem csalódást okozni, szóval nem akar velem összejönni(ez most teljesen off topic, hogy miért nem, nagyon hosszú és megígértem neki, hogy nem beszélek róla, ő magánélete), ezeket persze azért osztotta meg velem, mert hajlandó lettem volna várni még rá és úgy érezte, hogy itt az ideje beszámolni különböző dolgokról. Nem számított, nem foglalkoztam ezzel, azt hitte, hogy engem érdekel az, hogy mi volt vele 5-10 évvel ezelőtt és ez megváltoztat mindent. Nálam nem. 

 Természetesen miért is lenne minden túl egyszerű és miért is lenne a sors túl kegyes, összejöhetnénk már meg minden, elhatározta, hogy végiggondol mindent, mert zavargásai vannak. Visszatért, majd döntött: 10 ből 8 embert barátként tekint és kettőn gondolkozik. Hát persze, hogy én abban a kettőben voltam, akin gondolkozni kellett, a másik srác is szimpatikus neki, bár ami nagyon irónikus az egészben, hogy hirtelen a semmiből előtermett egy vetélytárs, akivel alig pár hete van jóban.. 
 
 Persze kitartottam saját magam mellett és azt mondtam, hogy harcolok tovább, miért ne. Ideáig eljutottam már, most miért kéne abbahagynom. Hm.. Aztán említettem neki, hogy ha nem tud dönteni, hozok egy döntést én helyette és leszállok róla, mert nekem ér annyit az ő boldogsága, hogy feláldozzak mindent, mivel ennyire szeretem őt. Lehet hülyén és balfaszul hangzik, de így van. Napok óta csak róla álmodtam, hogy milyen is lenne együtt, milyen az, amikor átölel és én átölelem, milyen az, amikor csókol és amikor én csókolok... El is döntöttem mit teszek, azonban ezt először nem igazán tudtam kivitelezni, szóval még vártam egy kicsit(1-2 napot talán), hogy mi lesz. És ma eljött az a pillanat, amikor azt mondtam, hogy pontot teszek az egésznek a végére és elfelejtem őt, mert láttam, szinte érezhető volt,zavarta, hogy ennyire szeretem. Bár lehet ez nem zavarta őt, hanem pont az, hogy élvezte és visszaélt vele. Tehát maradt az az egy, akivel remélem megtalálja a boldogságát, bár a belső megérzéseim azt súgják: "KÉTLEM". Hogy miért, ez elég egyszerű: Pár hét alatt valakit nem lehet annyira megismerni, hogy boldog is legyél vele, idővel kudarcba fullad, de ez nem az én dolgom, éreztem rajta, hogy neki így jobb lesz, aztán majd kiderül mi lesz. A felejtéshez annyit, hogy könnyebben fog menni, mint gondoltam, mert így boldog lesz, és mivel ennek tudatában vagyok, jobban érzem magam, hiszen róla van szó. :)) Bár aztán ki tudja, lehet, hogy küld majd még nekem levelet, hogy "sajnálom" vagy olyat, hogy "Rájöttem téged akarlak", még lehet örülnék is neki. De ezt már a jövő diktálja, most maradjunk annyiban, hogy elengedtem őt.

Végezetül pedig hallgassátok meg eme kreálmányt, ami a leginkább kapcsolódik a bejegyzéshez, nagyon találó:

 Na csajok puszi a pocitokra, srácok nektek meg sok csajt és nagy pacsit.